2016. szeptember 24., szombat


Sohasem vagyunk sebezhetőbbek, mint amikor bízunk valakiben - 
de paradox módon, ha nem tudunk bízni, nem találhatunk sem szeretetet, sem boldogságot.

Walter Anderson




Semmi sem tart örökké, mert a fizikai világunkban mindig minden változik, és minden véget ér legkésőbb akkor, amikor meghalunk. Csak a pillanat adott, a félelmünk pedig pont abból fakad, hogy ezt képtelenek vagyunk elfogadni. A félelmet semmi sem győzheti le, csak a szeretet, és az abban való bizalom, hogy a szeretet nem múlik el velünk. Mindig minden átalakul, változik, és van, hogy valaminek vége kell legyen. De nagyon sokat lehet tenni, ha az emberben sok a szeretet, a rossz beidegződéseken, rossz tapasztalatokon dolgozni kell, és ha két ember együtt, egymásért dolgozik, felelősséget vállalva az érzéseikért és a döntéseikért, akkor csökkenthető a félelem, és erősödik a bizalom. A szeretetemmel és a bizalmammal megajándékozhatok valakit, és a másik is megajándékozhat a szeretetével és a bizalmával, de mindkét félnek fel kell ismernie, hogy ez nem egy tárgy, amit megveszek a boltban, leteszem a sarokba, néha leporolom és elvan magának. Mindkét félnek fel kell ismerni, hogy ha van, az mekkora dolog, ahhoz, hogy aztán közösen lehessen rá építeni!


Férfiszempont: Miért vagyok szingli?



Sajnos manapság nehéz olyan lányt találni, akit nem a külsőség, az anyagi háttér, vagy a haszonlesés és a biztonság keresése vezérel. Nyilván fontos dolgok ezek is, de egy egészséges sorrendet, értékrendet nem árt felállítani, mert inkább szeretnénk egy lányt magunk mellett, aki őszintén nevet a vicceinken otthon a közösen elkészített vacsoránk, és egy jó pohár bor mellett, mint egy agyonsminkelt utánfutót mutogatni egy bárban, két pohár folyóbort szürcsölve egy 2 napos balatoni kiruccanás áráért. Remélem. Nehéz találni egy lányt, aki tényleg önmagát adja, és meg mer nyílni nekünk. Aki megosztja velünk hétköznapjai kisebb mozzanatait, és élménnyel meséli jó és rossz eseményeit életének, bízva bennünk. Aki lemeri vetkőzni gátlásait, és ízig-vérig megmutatni azt, ami ő maga. Aki hibáit és gyengeségeit nem palástolja, hanem magát egészében büszkén mutatva tárja elénk azt, ami ő. Egy ilyen lány őszintén kimondja, amit gondol, és nem fog kertelni, ha problémája van, nem fogja mosollyal az arcán a szőnyeg alá söpörni a gondokat. Nincs vonzóbb egy céltudatos, magabiztos nőnél, aki ki meri mondani, amit gondol, akinek, ami a szívén, az a száján. Aki a zavaró dolgok mellett, az érzéseiről sem fél beszélni. Akinél bele lehet szeretni egy őszinte szempárba, egy mosolyba. Egy hajnali ölelésbe, vagy egy reggeli csókba. És miért vagyok szingli? Mert senki sem olyan, mint Te. Ha egy férfi életébe csak egy ilyen nő is belép, még ha csak egy rövid időre is, utána nehéz ezt pótolni. Ha egy kicsit is megízleli valaki, többet nem fogja kevesebbel beérni, vagy gyerekes játszmákba és viszonyokba bonyolódni valakivel, aki nem ad legalább ennyit. Már könnyen felismeri az ember a hamis csókot, és a megjátszott szerepet, amit sokan magatokra öltötök, vagy ha nem őszinte egy mosoly, és nem szeretettel jön a közeledés, csak megjátszva. Időben észre kell venni, ha találunk egy ilyet, és tenni érte, mielőtt késő lesz.
B. Radó Lili: A Nő dicsérete

 Ragyogj!

Ragyogj, mert szeretetre születtél,
Mert az élet hordozója lettél.
Ragyogj, mert érzelmek élnek benned,
Értelmet adva életednek.

Ragyogj, hogy erőt sugárzó lényed,
Szülője lehessen a reménynek.
Ragyogj, mert a közöny sivársága,
Nem vethet árnyékot a napsugárra.

Ragyogj, mert szép vagy és ragyognod kell.
Mert lelkedben rejtett csillag tüzel.
Ragyogj, mert Isten üzenete vagy,
Szebb lesz tőled a világ és boldogabb!




B. Radó Lili: A Férfi dicsérete 

 Szeretünk! 

 Mert nélküled nincs igazi nő! 
És nincs életre keltő erő, 
nincsenek rózsák és illatok, 
szépség és szerelem nem ragyog! 

 Mert nélküled nincs gondoskodó 
békés otthon és vigasztaló 
szívderítő, meleg szeretet. 
Nincs haza! Nincsenek gyerekek! 

 Mert nélküled céltalan az út, 
minden vágy és ölelés hazug, 
hontalan vándor a boldogság, 
nélküled a lét, csak pusztaság.


2016. szeptember 12., hétfő





Honnan tudod, hogy hazudik-e egy pasi?


Jó kérdés, igaz?
Sok módszerről beszélnek, de most megmutatom neked a tuti biztosat, ami mindig működik.
A legtöbb nő jó szándékú.
Szeretné, ha a pasija olyan lenne, amilyennek elképzeli. Szeretné, ha tisztességesen, és becsületesen bánnának vele a férfiak. És igazuk van.
Minden tisztességes ember megérdemli, hogy mások is így bánjanak vele.
Azonban van itt egy gond.

Miért hazudik a pasi?

Azért mert akar téged, de nem akarja a szívást. Magyarán csak az előnyeidet akarja a hátrányaidat nem.
Igen is sok nőt átvernek a pasik. De nem azért, mert minden pasi szemét. Azért, mert nem akarnak „bizonyos” dolgokat egy nőből.
A helyzet az, hogy sok nő is átveri a pasikat. Sok nőnek van kapcsolata a férje mellett. Szóval nem mondhatjuk azt, hogy csak „szegény” nők szenvednek ettől.
Azonban — mivel sok nő nem érti, hogyan gondolkozik egy pasi —, szenvedést okoz a viselkedésével.
Olyan dolgokat csinál, amitől a pasi falra mászik. Csak hogy egyet említsek, azt akarja hallani a pasitól, hogy gyakrabban mondja neki, hogy mennyire szereti.
Egy pasinak ezt kimondani borzalmas. Tényleg.
Eközben a pasi a „saját nyelvén” már ezerszer elmondta neki, de ő ezt észre sem vette. Ezt jelenti, hogy nem látsz bele a pasik elméjébe.
Persze ez csak egy kiragadott példa, sok ilyen van még, de most menjünk tovább.
Tehát a pasi azért hazudik, mert azt a bizonyos, szexi részedet akarja de az idegesítő, kellemetlen részedet nem. Néha csak a puncit szeretné, de sok esetben a személyiséged egy részét is.
Azért hazudik, hogy megkaphassa amit akar, de mégse kelljen felelősséget vállalnia azért, amit nem szeretne belőled.
Bár nem ok arra, hogy ezt eltűrd, de mégiscsak hízelgő valamennyire. A pasi végülis akarja legalább egy részed. Sok nő még ezt sem mondhatja el magáról.

Aki hazudik mindig gyáva

Valaki azért nem meri megmondani valakinek az igazat, mert fél a következményeitől.
A pasid is fél a következményektől.
Mondjuk szeretne veled lefeküdni, de fél, hogy megtudja a felesége.
Vagy szeretne veled randizni, de nem akarja, hogy 5 percenként hívogasd, mert nem tudja mit kezdjen vele.
Az is lehet, hogy éppen istentelenül kanos, és csak a puncidat akarja és téged nem. De ha megmondaná neked ezt, attól fél, hogy nem fekszel le vele.
Lehet, hogy meg is mondja, hogy csak egy szex kapcsolat lesz, de sok nő azon gondolkozik ezután, hogyan tudna többet kihozni egy ilyenből. Nem könnyű helyzet, hiszen pont ez az amit nem akart.
Azután ott vannak azok a hazugságok, amik a szakításkor jönnek elő. Például:
„Jobb ez így, én csak úgy érzem tönkretennélek…” vagy „Túl jó vagy hozzám…”
Ez mind ugyanannak a hazugságnak a változata. Lefordítva:
„Szakítani akarok veled, de nem akarlak megbántani, hogy ne kelljen hallgatnom a hisztidet.”
Azután itt a másik klasszikus hazugság a nős férfiak szájából:
„Már nincs semmilyen kapcsolatunk a feleségemmel. Csak a gyerekek miatt vagyunk együtt…”
Ha hiszed, ha nem, több mint száz nő hozta már fel nálam ugyanezt az átlátszó hazugságot, és próbált meggyőzni arról, hogy a pasi valójában rendes, és egy igazi férfi, csak ilyen nehéz a helyzete.
A remény, hogy mégis működik, hogy igaz lesz az álom, hogy mégiscsak ő lesz a herceg fehér lovon, annyira erős, hogy sokszor a nők maguk mentegetik, maguk találnak kifogásokat a pasik számára. Írtam erről már itt, hogyan csinálják ezt.
De mégis a reménybe kapaszkodnak, nehogy összetörjön az üvegpalota. Pedig egyszerűbb lenne megkeresni az igazi herceget.

Hogyan jöjj rá, hogy hazudik?

Sokan mondják a testbeszédet, mikrogesztusokat és számtalan másik megoldásról is beszélnek. Szerintem egyik sem biztos módszer, és sokat kell hozzá gyakorolnod.
Megmutatom viszont azt a bombabiztos módszert, amivel könnyen rájöhetsz.
Pofon egyszerű az egész.
Nézd meg mit csinál.
Ennyi.
Ne hidd azt, hogy ez nem működik, csak mert egyszerű. Úgy működik mint az álom.
Csak azt figyeld mit csinál, és ne hallgass arra amit mond. Ha arra gondolsz, hogyha nem mondana semmit, csak amit csinál mit jelentene, máris tudod a választ.
Például ezt mondja miután 3 napig nem hívott fel:
„Nagyon hiányoztál drágám, de annyi munkám volt!”
Hazugság!! Ha hiányoztál volna neki, kibírja hogy 3 napig ne hívjon?
„Már nincs semmilyen kapcsolatunk a feleségemmel. Csak a gyerekek miatt vagyunk együtt…”
Hazugság!! Ha igaz, akkor miért megy haza, és miért nem veszi magához a gyerekeket?
Nézd meg ugyanezeket a helyzeteket úgy, hogyha nem hallanád amit mond, csak látnád.
Nem kételkednél egy percig sem, igaz?
Te milyen hazugságokat hallottál már? Hogyan buktatnád le?    Forrás

EZEN A NAPON

.

.
.









88




.

.
.