Stignor István
Ősz

Minden arany már, a Napsugár is,
mely ontotta kincsét egész Nyáron át
nézd, sok falomb, levél fáradtan hintázik
az őszi széltől, lehullni, pihenni vágy...

Piros bogyók csüngnek csontváz-ágon,
társuk a lomb alig takarja őket
várják a sorsuk, s egy szeles nappalon
lehullva földre, adnak új életet...

Arany tutajként sodródik a vízen
hajtva a széltől egy árva falevél,
táplálta anyját rövid kis életében,
most letette sorsát... tovább már nem remél...

Szép most az Ősz. Akárha köddel
érkezik egy hűvös hajnalon,
s míg fázósan bújunk össze a csípős esőben,
a Föld készül. Mereng új Tavaszon

Tokaji Márton
Tűnődés

Elmerengve ülök a szép ősznek alkonyán.
Vitorlás levelek tarka kis hajóján.
Körém festette a természet e-képet.
Elém varázsolva sok régi emléket.
Fiatal éveim, hogy futottak tova?
Életem derűjét elvesztettem sorra.
Vállamra ült a kor, dér szállt már a tájra.
Úgy csillog az ezüst az aranynapsugárba.
Az idő elrepült, megvénült az ember,
Nem kell már versenyre a nagy természettel.
A bíbor alkonynak eltűnődő árnyán.
Álmodozni oly jó az őszi szelek szárnyán.

Pogány Zoltán
Ősznek álma

...Ha az ősznek álma lenne,
én lennék a legszebb benne,
lehullt levelek közt állnék,
levelek közt őszre válnék,

csupasz ágikat rám húznák,
belém nőnének a bús fák,
lennék patak, ködöt vérző,
miből gyöngyöt őszi dér sző,

sáncok közt futtatnák szelet,
mi nyári hőt végleg feled,
hófelhőket írnák légbe,
szürkén pancsolt csillag-égbe,

ősznek volnék legszebb álma,
minden valóm őszre válva,
télen, jöhet álom, bármi,
gyönyörű tavasz fog várni!

...Ha az ősznek álma lenne,
én lennék a tavasz benne,
lehullt levelek közt állnék,
tavaszi-szép rüggyé válnék...

November Párába merült fa a csendes völgyben, lassan hint a földre selymes takarót, bodor szél keringeti körbe-körbe, köd partjain ringat sápadt fény-hajót. Hűvös csókja borongós ősz-temető, álmodó magokat perget szét a fagy, elment már a nyár a hűtlen szerető, hideg eső veti puha ágyukat. Nem húz fecske-kondenzcsíkot az égre, megroskad a fű hideg lába alatt, visszanéz a dérrel fújt hamvas képre, felhőkből bont csipkés, fehér szárnyakat.

Tóth Roland

Stignor István
Ősz

Minden arany már, a Napsugár is,
mely ontotta kincsét egész Nyáron át
nézd, sok falomb, levél fáradtan hintázik
az őszi széltől, lehullni, pihenni vágy...

Piros bogyók csüngnek csontváz-ágon,
társuk a lomb alig takarja őket
várják a sorsuk, s egy szeles nappalon
lehullva földre, adnak új életet...

Arany tutajként sodródik a vízen
hajtva a széltől egy árva falevél,
táplálta anyját rövid kis életében,
most letette sorsát... tovább már nem remél...

Szép most az Ősz. Akárha köddel
érkezik egy hűvös hajnalon,
s míg fázósan bújunk össze a csípős esőben,
a Föld készül. Mereng új Tavaszon