Az ősz minden levélkönnyét elhullatta,
kopáran állnak már a büszke fák,
sírok közt ködöt görget a hajnal,
de egyre több hanton fehérlik virág.
Október vége búsongó, könnyes évad ,
ilyenkor itt érezzük kedves holtjainkat,
idézve mindent, mi már a múlt -
szerelmet mi csúful sírba hullt,
szülőt, ki megtett mindent értünk,
gyermeket, kiért megszakadt szívünk, nagynénit,
testvért, és barátot - mindenkiért egy-egy szál virágot
most képzeletben én elültetek
(jó lenne itt a földön együtt lenni - újra Veletek)
Ősz dereka fájdalommal teljes, elsiratunk mindenkit,
ki kedves s már az égi mezőket tapossa - az emlékezet
mégis visszahozza: egy pillanatra itt érezzük újra -
míg gyertyáinkat a jeges szél fújja...
Havas Éva
Kiket szeretsz s akik szeretnek
Ha bántanak s megsebeznek
Ne haragudj rájok sokáig!
De öntsd ki szíved ,s ha letörléd
A fájdalom kicsordult könnyét
Bocsáss meg hidd enyhedre válik
egymást hányszor félreértjük
S szeretteinket hányszor sértjük
Bár szívünk éppen nem akarja
Mi is talán vérzünk a sebben
Nekünk is fáj, még élesebben
Ne légy Te büszke légy őszinte
híved legott azzá lesz szinte
Oszlik gyanú, megenyhül bánat
Oly váratlan jöhet halálunk
S ha egymástól haraggal válunk,
A sírnál késő a bocsánat!
/ Gyulai Pál Tamás /
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése