Internátus

ll    l    lll lll lll .... lll lll

Akik már nincsenek - Halottak napja

Az ősz minden levélkönnyét elhullatta,
kopáran állnak már a büszke fák,
sírok közt ködöt görget a hajnal,
de egyre több hanton fehérlik virág.

Október vége búsongó, könnyes évad ,
ilyenkor itt érezzük kedves holtjainkat,
idézve mindent, mi már a múlt -
szerelmet mi csúful sírba hullt,
szülőt, ki megtett mindent értünk,
gyermeket, kiért megszakadt szívünk, nagynénit,
testvért, és barátot - mindenkiért egy-egy szál virágot
most képzeletben én elültetek
(jó lenne itt a földön együtt lenni - újra Veletek)

Ősz dereka fájdalommal teljes, elsiratunk mindenkit,
ki kedves s már az égi mezőket tapossa - az emlékezet
mégis visszahozza: egy pillanatra itt érezzük újra -
míg gyertyáinkat a jeges szél fújja...

Havas Éva

Kiket szeretsz s akik szeretnek

Ha bántanak s megsebeznek

Ne haragudj rájok sokáig!

De öntsd ki szíved ,s ha letörléd

A fájdalom kicsordult könnyét

Bocsáss meg hidd enyhedre válik

egymást hányszor félreértjük

S szeretteinket hányszor sértjük

Bár szívünk éppen nem akarja

Mi is talán vérzünk a sebben

Nekünk is fáj, még élesebben

Ne légy Te büszke légy őszinte

híved legott azzá lesz szinte

Oszlik gyanú, megenyhül bánat

Oly váratlan jöhet halálunk

S ha egymástól haraggal válunk,

A sírnál késő a bocsánat!

/ Gyulai Pál Tamás /