2010. június 16., szerda



Kun Magdolna: Vallomás.....

Ennél boldogabban már nem tudlak szeretni,
Hisz minden vágyamat csak reád ölelem.
Aranyszínben játszó titkos gondolatként,
Fénykristályként olvadok hűs tenyereden,
S mikor szenvedélyes szívvel hozzád simulok,
Belenézve lángot izzó értő két szemedbe,
Az elillanó pillanat is már csak égi fényt ragyog,
A bódítóan magasra szállt fehér fellegekbe.
Gyöngykönnyeim válladra némán pergetem,
Szívmesékkel ébresztelek a holdsütötte tájon,
Hogy álmaimban elvarázsolt régi tündérmesém,
Érző, féltő szívedben még oltalmat találjon.

Te vagy a Nap, mely lenyugszik este, Te vagy a Hold, az éjszaka teste.
Te vagy a csillag, mely szememben ragyog, elárulom neked,
hogy szeretlek nagyon.



Ha az égen lemegy a nap, te akkor is mindig az eszemben vagy.
Te vagy reménységem csillaga, és e csillag nélkül sötét az éjszaka.



Rajnai Lencsés Zsolt

Hústánc

Tűsarkúban érkezik az este.
Tolakvó ölelések,
és jól tépett ruhák szegélyén.
Vágyak ágaskodnak,
fölsóhajt az élet…

Nagy fehér gránit két melled,
s én kötéltáncosként ingázom felettük.

Lassú csókok nyújtóznak
köldökudvarodban.

Ízed fészket rak a számban,
s ajkad szomját oltja
férfi büszkeségem.

Egymáson heverünk.
Bátor kísérleteink vakmerő
mozgásokat szülnek…

Tenyerem arcodon lüktet,
ágyékunk egymásba tapad.

Ágaskodó férfi virtus csusszan
húsvirág női kelyhébe.

Erek és inak ostromolnak,
íves keménység nedvek közt táncol.

Leheleted forró sivatag.
Én, mint, aki folyó homokba lépett,
minden mozdulattal mélyebben
süllyedek beléd.

Villanyáramként sercen a perc…

Inak feszülnek, sóhajtás lobban,
és párzó szépségünk olvadó acélként
szétárad az éjben…



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

.

.
.

.

.
.