2014. szeptember 24., szerda

A régi kapcsolatainkon is múlik a boldogságunk Minél több kapcsolata volt, annál rosszabb a házassága

Akinek több kapcsolata volt, mielőtt megházasodott, nagyobb eséllyel lesz boldogtalan a kapcsolata, mint azoknak, akik tapasztalatlanabbak párkapcsolati téren.

"A tapasztalatoknak az élet szinte minden területén fontos szerep jut, és minél több tapasztalata van valakinek, annál jobb. Például egy cég szívesebben foglalkoztat egy tapasztalt munkavállalót, mint egy kezdőt. A párkapcsolatokra azonban ez nem igaz. Minél tapasztaltabb valaki, mikor házasságot köt, annál valószínűbb, hogy boldogtalan lesz" - mondta Galena K. Rhoades professzor, a University of Denver kutatója, a most megjelent tanulmány vezető szerzője.

Rhoades és szerzőtársa, Scott M. Stanley egy nagyszabású, jelenleg is futó amerikai felmérésben, a Relationship Developement Studyban részt vevő párok adatait elemezték. A kutatásban 1000, 18 és 34 év közötti férfi és nő vett részt, akik tartós párkapcsolatban, de nem házasságban éltek a kutatás kezdetén, 2007-ben. A következő öt évben 418-an házasodtak meg. A mostani kutatásban ezeknek a személyeknek a házasságát vizsgálták, többek között azt, mennyire elégedettek és milyen minőségűnek tartják a saját házasságukat. Emellett arra is kíváncsiak voltak, milyen korábbi párkapcsolataik voltak.  "Korábban úgy véltük, a házasság előtti kapcsolatoknak nincs túl sok szerepe. Most azonban kiderült, hogy ez igenis befolyásolja, mennyire lesz boldog a házasságuk. Szoros az összefüggés ugyanis a korábbi romantikus, szerelmi kapcsolatok száma, és a házassággal való elégedettség mértéke között" - írják a szerzők. Ennek oka a szakemberek szerint a tapasztaltságban rejlik: minél több kapcsolata volt valakinek, annál több lehetősége van összehasonlítgatni a házastársát valaki mással, és annál valószínűbb, hogy ez meg is történik, ráadásul az élet szinte minden területén, a szexuális teljesítőképességtől a vonzerőn keresztül a kommunikációig. Ráadásul, akinek több kapcsolata volt, többször is átélte a szakítást, válást, így több lehet benne a negatív érzés. Bizonyos személyiségjegyek is szerepet játszhatnak abban, mennyi kapcsolata volt valakinek korábban, és ezek a személyiségjegyek sajnos a sikeres, harmonikus házasság esélyeit is rontják.

A boldog házasságot azonban az is meghatározza, milyen döntések előzik meg a nagy fordulópontokat, például a összeköltözést, az eljegyzést vagy a gyermekvállalást. Azoknál a pároknál, akiknél ezek "csak úgy megtörténnek", jóval nagyobb az esély a diszharmóniára, mint azoknál, akik alaposan átgondolják és átbeszélik ezeket a döntéseket, és "megadják a módját" az eseményeknek, vagyis tartják magukat a hagyományos rituálékhoz. A szerzők szerint ezek a tényezők ijesztőek lehetnek, de szerencsére sok dolgot lehet tenni egy házasság sikeréért, és senki sincs arra kárhoztatva, hogy boldogtalan kapcsolatban éljen. A korábbi kapcsolatokból sokat lehet tanulni, és mindig van lehetőség kívülállóktól (akár barátoktól, könyvektől vagy tanácsadóktól) segítséget kérni.

Forrás

2014. szeptember 21., vasárnap

2014. szeptember 17., szerda


Azt kívánjuk mindnyájan e szép napon, 
Ragyogjon rád napfény, legyél boldog nagyon. 
Szíved sose féljen, bánat sose érjen, 
Minden utadon szerencse kísérjen.



2014. szeptember 12., péntek

2014. szeptember 6., szombat

2014. szeptember 1., hétfő

EZEN A NAPON

.

.
.









88




.

.
.