2010. november 26., péntek

Lány zöldes.jpg

Szerelem. Szerelem.

Sweet Drems.

Díva

ILgl-1in-1.jpg

Karácsony.2.jpg

Lány galambokkal.jpg

Buék óra.jpg

Tavasz..jpg

Tavaszi Nő..jpg

Nő éjszaka

imiki

Britney Spears.jpg

Pataknál..jpg

Nyár..jpg

Lány..jpg

Vörösben szép Nő..jpg

Orchidea lány..jpg

Csak úgy gondolkodom..jpg

Tigris és a Nő..jpg

Hídon..jpg

my  love

kimi

A szeretőből ritkán lesz feleség

Tíz magányos nő közül legalább hatnak volt már viszonya házasemberrel, és ezek a kapcsolatok csak kivételesen végződnek úgy, ahogyan a szerető reméli: a statisztika szerint talán minden tizedik férfi hajlandó arra, hogy otthagyja a feleségét a másik nő kedvéért.
A szerető életét a reménykedés, a várakozás és az egyedüllét folyamatos váltakozás határozza meg. Előre meghatározott időpontban várja a férfi érkezését, s ha végre megjön, nem tud igazán örülni, mert aggódva figyeli, hogy fogy a közösen tölthető idő. Aztán ismét magára marad, újból kezdődik a várakozás, a reménykedés, az egyedüllét…

Vagyis mindig a szerető a vesztes. Még ha a jelentőség nélküli kapcsolatból később igazi nagy szerelem lesz is, ha komolyra fordul is a dolog, amikor dönteni kell, a legtöbb férfi a megszokott családi fészket választja. Ha tehát a nő az egész férfira tart igényt, testül-lelkestül, ha nem elégszik meg a néhány ágyban töltött órával, akkor szinte törvényszerűen bekövetkezik a csalódás.
Miért vállalja mégis sok nő a szeretői státust?

Mert általában rossz lelkiállapotban van, gyakran boldogtalan, fél a magánytól, esetleg éppen csalódott. A férfiak dolgát jelentősen megkönnyíti, hogy a legtöbb nő szereti az illúziókat. Szívesen hiszi el hogy a férj is boldogtalan, hogy a feleségéhez már alig köti valami, hogy a házassága összeomlás előtt áll, és hogy amit érez, nem csupán szexuális vágy, hanem igazi, szívből jövő, komoly érzelem. Nagyon sok házasember tud elbűvölő lenni, ha arról van szó, hogy a házasságán kívül érjen el újabb sikert, amivel az önbizalmát növelheti.
Ki vállalja a szerető szerepét?

Leginkább a Rák és a Halak nők köréből kerülnek ki az "örök szeretők". Számukra ugyanis a magány szinte elviselhetetlen. Persze, az időleges kapcsolat, a lopott órák, kapkodó ölelések csak illúzióját adják annak, hogy társra találtak.
A legtöbb házasságon kívüli kapcsolatban élő nő számára a hét végi egyedüllét nehéz. A titkolózás, a teljes függőség, a férfi időbeosztásához való feltétlen alkalmazkodás ugyancsak sok feszültség forrása.

Előbb-utóbb kialakul a szeretőben a feleség iránti féltékenység, irigyelni kezdi rendezett társadalmi helyzetét – miközben ő tele van bizonytalansággal, retteg attól, hogy a szeretője elhagyja. Zavarja, hogy a barátját épp akkor nem tudja elérni, amikor a legnagyobb szüksége lenne a segítségére, tanácsára, támogatására.

HirdetA „van valakim, mégis egyedül vagyok” –érzést egyáltalán nem könnyű elviselni. Hogy miért marad mégis a férfi mellett? Mert tudja, hogy az elválás, a magány nagyobb szenvedést okozna, mint amekkora a kapcsolattal együtt járó fájdalom. Sokan azzal magyarázzák meg magunknak, hogy ennek így kell lennie, hogy ez valójában egy karmikus találkozás. A sors akarta így, ők maguk nem tehetnek róla.
Mikor kellene befejezni?
Ha a fájdalom már csak nagyon nehezen tűrhető, ha a kapcsolat több szenvedéssel jár, mint örömmel. Ha a nőnek sikerül felismernie valóságos helyzetét, jövője reménytelenségét, van esélye a szakításra. Ha nyilvánvaló a változtatás szükségessége, meg kell próbálni fokozatosan elszakadni: új elfoglaltságot, feladatot kell keresni, új ismeretség után kell nézni. Egyszer-egyszer nemet kell mondani a férfi ajánlatára, javaslatára.

Aki erősíti az önbizalmát, felismeri saját igényeit, szükségletét, érdeklődési területét, és ennek megfelelően alakítja ki a szabadidős programját, akinek az idejét kitölti a munkája, az teljes életet tud élni, és nem tartja elsődleges fontosságúnak, hogy mindenáron szeretőt találjon. S ha kevés a belső indíttatás, az önbizalom, hát meditációval, agykontrollal, szerelmi varázslatokkal, meg is lehet támogatni, hogy megérkezzen végre az igazi. Aki mellett kibontakozhat, aki nem csak egy-egy órára, de egész életre mellette áll.

Herczeg Kata

béke galambbal

my love4

my love2

Csalódni csak az tud, aki valaha hitt.

Kosztolányi Dezső

EZEN A NAPON

.

.
.









88




.

.
.