2010. január 3., vasárnap

HÍRES IDÉZETEK, GONDOLATOK


HÍRES IDÉZETEK, GONDOLATOK

...a vágy mindent megszépít,
amit elérni törekszik.

France Anatole

Élni annyi, mint vágyakozni.
France Anatole

Hinni kell a boldogság lehetőségében,
hogy boldogok legyünk.
Lev Tolsztoj

Minden szenvedély örömből
és fájdalomból áll.
Vauvenargues, Luc de Clapiers

A barátság és a bizalom
ösvényeiről az ember könnyen
a gyöngédség, majd a szenvedély
útjára téved.
Bellonci Maria



A szenvedélynek szenvedés az ára.

Geothe Johann Wolfgang

A mosoly a lélek megcsillanása.
Frienzuala

A nevetés elsősorban az öröm
és a boldogság kifejezése.
Darwin Charles

A nevetés győzelem élet és halál
felett, annak a jele, hogy ura
vagy a dolgoknak.
Cioran E. M.

Minden, amivel találkozunk,
az elmúlásba siet, csak az öröm
akar örökké élni.
Nietzsche Friedrich



Az öröm az emberi lélek
tápláléka. Nélküle egész
életünk - haldoklás csupán.
Kafka Franz

Igazán megbántani csak azokat
lehet, akik szeretnek bennünket.
Egry József

Az ember különös hivalkodása,
mely azt engedi és akarja elhitetni,
hogy valami igazságra vágyik, pedig
csak szeretetet kér a világtól.
Camus Albert

A szeretet más, mint a jóság...
A szeretet érzés, a jóság etikus
akarat. A szeretet önző, és rosszra
is képes, a jóság soha.
Camus Albert


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

.

.
.

.

.
.